Sokféle érzés kavarog mostanában bennem, és nem tudom igazán, melyikről szeretnék írni. Még a tőlem megszokottól is érzékenyebben szemlélem a dolgokat, apróságok mélyen megérintenek, sírni tudnék egyik pillanatban az örömtől, a másikban a szomorúságtól, a harmadikban a meghatottságtól..
Sz. találkozóra hívott, a tanácsomra volt szüksége. Elmondta, hogy szerelmes, és annyira őszintén örültem neki, amennyire kevés dolognak tudok. Nem volt bennem az a talán természetes pici tüske, amit akkor érzel, ha a volt kedvesednek már valaki mással jó. Olyan megtörhetetlen szeretet és tisztelet alakult ki köztünk a 11 év alatt, ami már soha nem fog elmúlni. Szeretném, ha sikerülne nekik, szeretném, ha boldog lenne.

Öt év után először beszélgettünk arról, hogy miért lett vége. Próbáltam meggyőzni, hogy nem miatta, mert ő nem rontott el semmit, és végig nagyszerű volt. Tudnia kell, hogy nem hibázott, vagy, ha igen, az közös hiba volt. Egyszerűen elmúlt a szerelem..

Szóval jó volt beszélgetni.

Szép lassan minden a helyére kerül.