Egész éjjel éberen feküdtem. Egyetlen percet sem aludtam, csak görcsösen vártam, hogy megszólaljon az óra. Persze abban a pillanatban úgy éreztem, most végre el tudnék aludni..

Nagyon gyorsan elkészülök, nem tudom eldönteni, fázni fogok-e odakint, vagy melegem lesz; a biztonság kedvéért felveszek egy farmerkabátot. Nyomott és meleg a levegő, pedig még nincs 7 óra.

Felszállok a babfőzelékszagú buszra, semmi levegő, koncentrálok, hogy ne legyek rosszul. Kisvártatva leül mögém egy többnapos izzadság- és lábszagú pasi, ekkor már konkrét hányingerrel küszködök, és sűrűn bazdmegelek magamban.

A busztól rohanás a metrópótlóhoz, de útközben még muszáj reggelit is vennem. Leülök egy piaszagú faszi mellé, próbálom nem belélegezni a bűzt, amit áraszt. A metrópótló ráérősen várakozik a megállóban, mintha nekem nem lenne kiszámolva minden egyes percem. Fohászkodok az éghez, a mindenhatóhoz, a buszsofőrhöz: “Induljuuunk máááár!”

Tetű lassan mászik a busz, pedig a külön buszsávban senki nincs előttünk. Ráadásul a Stadionoknál még az ellenőrök is felszállnak. Piaszagúnak persze nincs jegye, hogy nekem miért pont a balhé közepére kell ülnöm?! A gülüszemű, büdösszájú ellenőr és piaszagú rajtam keresztül vitatkozik, semleges fejet vágok, és kibámulok az ablakon.

Végre leszállnak, a busz digitális időkijelzőjére nézek: ha belehúzna, az Astoriánál még elérném a 78-ast. Türelmetlenül topogok az ajtóban, meredten nézek ki, és még épp látom, ahogy a buszom feneke kajánul integetve elhúz előttem.

B-terv: akkor itt gyorsan átszállok a mögöttünk jövő 7-esre, arról a 8-asra vagy a 112-esre, és egy kicsit sétálok. Pont be fogok érni. Leugrom a rohadt metrópótlóról, ami a megálló legeslegeslegelejében áll meg, míg a 7-es gondosan lemaradva, két busznyi távolságra fékez le. Véletlenül sem egymás mögé állnak, nehogy már az utasok elérjék a másik járatot. Erőtlenül szaladok, de már látom, hogy reménytelen, a sofőr vigyorogva csapja be az ajtót és lendületből kanyarodik ki a megállóból, ugyanez történik a metrópótlóhoz rohanókkal is.

Ekkor már nem bazdmegelek, hanem kurvaanyázok, és tehetetlen dühömben a könnyem is csorogni kezd. Három perc alatt lenyugtatom magam, és csendesen belenyugszom, hogy el fogok késni..