Össze vagyok zavarodva.

Rengeteg dolgon gondolkoztam az elmúlt napokban.

Nagyon fáj, hogy újra veszekedtünk. Persze, tudom, hogy veszekedések minden kapcsolatban vannak, és ez így természetes. De a mi összecsapásaink valahogy nem tűnnek egészségesnek: bántóak, sértőek, és mindig maradandó sérüléseket okoznak. Ami másnak múló perpatvar, az nálunk dráma.

És az is fáj, hogy akkor történnek, amikor elutazunk. Ahelyett, hogy pihennénk, kieresztenénk a fáradt gőzt, féktelenül jól éreznénk magunkat, félretennénk a gondokat, elfelejtenénk a stresszt, mi egymásnak esünk. Mintha abban a pillanatban, ahogy van egymásra egy kis extra időnk, meglátnánk a másikban a hibákat, az idegesítő dolgokat.

Nem reagálunk jól egymásra, képtelenek vagyunk együtt megoldani a problémákat, egymást okoljuk a felmerülő bajokért.

Mióta hazajöttünk nem beszéltünk erről. Próbálunk visszazökkenni a hétköznapokba, talán úgy teszünk, mintha mi sem történt volna.. Az estéink meghittek, Kcs széles mosollyal és vacsorával vár, mikor hazaérek, lámpaoltás után összebújunk, nevetgélünk, szeretkezünk..

Csak a fejemben tompán lüktető, fájó ér és a csendesen bennem bújkáló szomorúság jelzi, hogy nem olyanok már a dolgok, mint amikor elmentünk.

Remélem, csak egy múló hullámvölgy. Össze vagyok zavarodva..