Már csak két nap és utazunk. Furcsa, de most nem hullámzanak bennem olyan erősen az érzések, mint ilyenkor általában. Lehet, hogy azért, mert a munka nagyon sok energiámat leköti, és ezek a frontok sem tettek éppen jót az éberségemnek.

Nem vagyok ideges amiatt, hogy nincs szállásunk, hogy a nyaralótársaink állandóan variálnak, hogy rengeteg dolgot nem intéztem még el, hogy nem tudtam kitakarítani a lakást.. Mindezek persze nyomasztanak valahol, és sokkal jobb érzés lenne, ha nem lennének, de nem elégedetlenkedek és hőzöngök hangosan.

Ugyanakkor nem is tervezek és pakolok lázasan. Valószínűleg az utolsó pillanatra fog összeállni minden, egy csomó fontos dolgot itthonhagyunk, de végre együtt leszünk, végre nem kell dolgozni, végre nem kell korán kelni, végre kiszakadhatunk a nyüzsgő cityből, hogy egy másfajta édes nyüzsgésbe vessük bele magunkat..