Rengeteg mindent akartunk elintézni vasárnap. Tervbe volt véve vásárlás, látogatás anyuéknál, és természetesen a dobozhalmok eltüntetése. Ehhez képest ebéd után teljesen elpilledtünk, úgyhogy a pakoláson kívül minden más programot lefújtunk.

Érdekes, hogy rendet csak úgy lehet tenni, ha előtte még nagyobb felfordulást csinálsz az eredetinél. Bokáig jártunk a mindenféle cuccban, és sokszor egyszerűen azt éreztem, ennek soha nem lesz vége. Éjjel fél 12-re mégis katonás rendben sorakoztak a kamra polcain a tészták, befőttek, lisztes zacskók, olajos üvegek.. A nappaliban pedig Kcs tett kisebbfajta csodát: gyönyörűen elrendezgette a cd és dvd hegyeket, és eltüntetett néhány dobozt is.

Elégedetten faltunk fel egy görögdinnyét és fáradtan, de csillogó szemekkel néztünk egymásra: “Megcsináltuk!”

Kezd tudatosulni bennem, hogy ezentúl együtt fekszünk, együtt ébredünk, innen megyünk nyaralni, és mindketten ide jövünk haza.

Eszembe jut az a pillanat, amikor közel másfél éve az Árkád mozgólépcsőjénél szorongva és kíváncsian nyújtottam kezet egy huncutszemű, mosolygós fiúnak. Ki gondolta volna akkor, hogy a mindennapjaim egyik legfontosabb szereplőjévé válik, és 16 hónappal később már biztos leszek benne, hogy ő életem szerelme..