Ha tükörbe nézek, sokféleképpen látom magam. Ismerem a gyerekes arcomat, a fáradtat, a frissen sminkeltet és a szétfolyt festékest. Olykor a hangulatomtól, és az érzéseimtől is függ, ki néz vissza rám.

Egy éve már hogy Kcs szemével is tudom magam látni.

Ha az én szememmel mustrálom az alakom, egy vékonyka kislányt látok. Ha az övével, egy párductestű nőt.

Ha az én szememmel nézem a cicimet, csak lapos, minden dekoltázsba kevés kis halmokat látok. Ha az övével, feszes, kerekded melleket, édes mellbimbóval.

Ha az én szememmel vizsgálom a fenekem, akkor megrémülök, hogy már látszik a narancsbőr, és mintha már kicsit meg is ereszkedett volna. Ha az övével, akkor gömbölyű, kemény popsit látok, amin izgatóan feszül a ruha.

Ha az én szememmel nézem a lábaim, aggódva keresem a vékony hajszálereket, a begyulladt szőrtüszőket, amik miatt foltossá válhat a bőröm. Ha az övével, hosszú, kemény combokat, és formás vádlit látok.

Ha az én szememmel nézem a hajam, állandóan azt figyelem, miért nem áll jól, miért ennyire lapos/magas, sima/hullámos, kócos, zsíros, idétlen. Ha az övével, akkor fényes, puha tincseket, lágyan leomló hullámokat, pajkos fürtöket látok.

Ha az én szememmel nézem a szám, akkor dühít, hogy miért nem lett húsosabb, dúsabb, nagyobb. Ha az övével, csókolnivaló, szép formájú, érzéki ajkakat látok.

S ha az én szememmel nézem a szemem, lekötik a figyelmem a körülötte megjelent apró ráncocskák, amelyek a koromat jelzik. Ha az övével, akkor elveszek benne. Érzelmeket tükröz: kedvességet, haragot, szerelmet, fájdalmat, bujaságot. Magunkat látom a csillogó barna tengerben.

Szeretem az ő szemével látni magam..