A mosdókagylónál állok, lábujjon pipiskedve festem a szemem. Kcs mögém áll, simogatni kezd. Rámosolygok, folytatom. Felhúzza a pólóm, a gerincem ívét követi az ujjaival. Libabőrös leszek. Próbálok még mindig a sminkemre koncentrálni. Lassan lehúzza az apró, feszes rövidnadrágot, amiben aludtam. Ujjai becsúsznak a lábam közé. Nagyot sóhajtok. “Úgy volt, hogy 9-kor indulunk” – gondolom magamban. Mögöttem térdel, a nyelvével izgat. “Afffenébe, megint nem érünk oda időben..” – suhan át a fejemen, miközben megadóan pucsítok.

Néhány pillanat múlva már egyikünkön sincs ruha. Vadul esünk egymásnak, nyoma sincs az alig pár perccel azelőtti álomittas ébredezésnek. A kád szélébe kapaszkodom, és közben igyekszem minél halkabb lenni, hogy lehetőleg ne az én kiabálásomtól zengjen szombat reggel az egész ház..

A reggelikészítés elmarad, mégis jóllakottan ülünk be a kocsiba. Hetven kilométerrel később nyugodtan megreggelizünk egy benzinkútnál. Az ülést hátratolom, kényelmesen megdöntöm, és Kcs kezével a combjaim között édesen bóbiskolok Parndorfig.