Tegnap alaposan bevásároltunk Parndorfban, és egészen elégedettnek mondhatom magam: azon túl, hogy egészen jó ruhákat vásároltam, sikerült szinte forintnyi pontossággal annyit költeni, amennyit terveztem. Pedig nem úgy mentem vásárolni, hogy pontosan tudtam, mit szeretnék, vagy “mire van szükségem”; egyszerűen csak egy olyan “öröm-shoppingolás” volt, megvettem azt, ami tetszett. :)
A kedvenc boltjaim közül a Hooper’s Londonban egy kék farmernadrággal, egy sötétbarna bársonynadrággal, egy fekete kardigánnal, és egy barna zakóval gazdagodtam (speciel ehhez le kellett vetkőztetnem a próbababát, mert az egyetlen darab rajta volt), és annak különösen örültem, hogy olyan farmert tudtam venni, amilyen már van nekem, csak fekete-barna színben, és amelynek a szabása tökéletes. :) A Toni Gardban megvettem azt a gyönyörű lila inget, amelyre már régóta fájt a fogam, csak éppen nem akartam 60 eurot kiadni érte, így most megvettem 30 euroért. A Burlingtonban egy mélylila V-nyakú, laza pulcsit vettem, és végül – de nem utolsó sorban – a Digelben egy szürke inget; mert a Digelben mindig talál az ember valami jó inget, nyakkendőt. :)
Pár kedvenc boltunkat kihagytuk ellenben: a Geoxban most éppen nem volt olyan hú-ezt-nem-lehet-kihagyni ajánlat, a Calvin Kleinben nem találtam jó alsónadrágot (amúgy meg sosem hordok alsónadrágot, de gondoltam legyen legalább egy-két CK), a Mexxben sem ragadta meg semmi a figyelmem, és az Olympban nem volt olyan Maybach nyakkendő, amilyet szerettem volna.
Háromnegyed 6kor végeztünk, pont volt időnk még egy illy kávéra. :)