A tegnapi nap indult egy pompás szeretkezéssel, folytatódott egy hatékony vásárlással, este pedig…
Nos, úgy döntöttünk, hogy Parndorfból hazafelé Sopronon keresztül jövünk, és vacsorázunk a Mediterrano Étteremben. Voltunk már egyszer ott egy soproni hétvégénken, és roppant elégedettek voltunk, tegnap pedig úgy éreztük, hogy megérdemeljük, hogy ott kényeztessük tovább magunkat.
Mielőtt azonban elmerülnék a kulináris örömök ecsetelésében, pár szót az épületről: Sopron szélén található, a Sopron Plaza mellett. Az, hogy nagyon ízlésesen van berendezve, talán nem olyan nagy szó. De: ez tulajdonképpen 4 különböző stílusú étterem egyben, ahol a 4 étterem között házon belül is át lehet járni, és akármelyik étteremben foglalsz helyet, bármelyik étterem étlapjáról választhatsz. És a csúcs: van gyermekmegőrző! Bemész a haverokkal, nagy családdal enni, és nem kell problémázni azon, hogy a gyerekek mikor unják meg, és teszik tönkre az ebédet-vacsorát azzal, hogy hangosan óbégatnak, alattomosan dobálják a kaját, vagy éppen álmos arccal belebuknak a mákosgubába. A kölykök szépen elslisszolnak játszani, ha jóllaktak, te meg közben élvezed az életet…
Apróságnak tűnik, de a pincérek udvariasak, és kellő módon távolságtartók (tehát a Lisz téri “mondjad-vazze-mi-kéne-de-úgyse-figyelek-rád” mentalitás ismeretlen). Apróságnak tűnik, de a levest és a főfogást egyaránt 5-7 percen belül hozták. Apróságnak tűnik, de a múltkor is, most is egészen kellemes zene ment végig; este 9 körül pedig élő zene volt…
Mi a Spago-ba ültünk be; én egy minestrone leves után ratatouille szűzérmét ettem, Kiscsillag pedig egy gazdag erőlevest követően portói bélszínt. Tényleg minden nagyon finom volt… A végén pedig az elmaradhatatlan panna cotta málnavelővel, ami ott annyira jó, hogy arról tényleg csak szuperbazmegben lehet beszélni! De nem csak a panna cotta, hanem a Crème Brûlée is, amit ők katalán krémnek neveznek, és úgy alázza ízben az összes pesti étteremben taláható katyvaszt, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy Sopronba kellene költöznöm.
És mennyit fizettünk összesen azt követően, hogy elfogyasztottunk egy-egy levest, főfogást (mellesleg a portói volt a legdrágább, ha jól emlékszem), panna cottát, presszókávét és fejenként két limonádét? 8 020 Ft-ot!! Kis túlzással, ha hozzáadom a benzinköltséget, még úgy is jobban jártunk, mintha a Liszt Ferenc téren ettünk volna. :)
Mindent egybevéve… az egész úgy, ahogy van, roppant kellemes, barátságos és ízléses, és nem hogy méltó versenytársa bármely pesti étteremnek, de le is körözi a legtöbbjét. És akkor ráadásul még árban is nagyon versenyképes. Úgyhogy aki soproni utat tervez, az obligát látnivalók mellett a Mediterranot is jegyezze fel magának. Megéri!
hogy nekünk mennyire jó! :) tudunk élni, mi? :))
By: probababa on 2007/01/21
at 8:35