Már nagyon rossz volt ez a nyomasztó hangulat köztünk. Elmaradtak a kedves e-mailek, sms-ek, amik szebbé teszik a napomat, és bár nem volt sértődött hallgatás, mégis éreztem: valami félresiklott, nagyon rossz úton járunk..

Péntek este vacsorázni hívtam. Az egyik kedvenc helyünkre mentünk, ahol az evés maga az élvezet. Olyan tökéletes harmóniában vannak egymással az ízek, hogy az első falatnál szinte könnybelábad a szemem a gyönyörtől.

Szépek voltunk, elegánsak, Kcs a rózsaszín ingjében és bíbor nyakkendőjével, én a fehér blúzomban.. A pincérek körbeugráltak minket, egy meghitt kis sarokban ültünk, gyertyát gyújtottak, vakító fehér abrosszal borították az asztalt. Minden csodás volt, csak a mi tekintetünk kapcsolódott kopottan és fáradtan össze.

Csevegni próbáltunk semleges dolgokról, de a szavak közti szünetekben néha láttam, hogy elsötétedik az arca, párás lesz a szeme. “Mi a baj? Nem mondod el?” Nemet intett. “Nem, mert az nagyon fájna mindkettőnknek.”

Tehetetlennek éreztem magam..

Otthon ott folytattuk, ahol csütörtök este abbahagytuk. Elmondta, hogy nem tud a rossz érzéseitől szabadulni, nem bízik bennem. “De hát megtettem, amit kértél..” – nyöszörögtem.

A hálószobába menekültem. Elfogytak az érveim, a gondolataimat már nem tudtam értelmes mondatokká formálni. Sírással küszködtem.

Pár perc múlva utánam jött, magához húzott. Suttogni kezdett, de most nem lucskos szavak törtek elő az ajkai közül. “Próbálj meg úgy szeretni, ahogy nekem jó, és én is megpróbálom..”

Sokáig feküdtünk összebújva, majd miután elzsibbadtak a tagjaim, lassan megfordultam. Simogatni kezdett, majd a nyelvével a tarkómat cirógatta. Belehalok, amikor ezt csinálja, talán ez az egyik legérzékenyebb pontom..

Hosszan, szenvedélyesen szeretkeztünk. Másnap dél után ébredtünk, kávéztunk és visszabújva az ágyba újra szeretkeztünk. Már sötétedett, amikor felkeltem “ebédet” csinálni.

Hajnal 2-kor kerültünk ágyba, és a jóéjtpuszi ismét vad ölelésbe csapott át..

Alig négy órányi alvás után, kómásan jöttem be dologozni. Nem látom a billentyűket, mégis huncut mosoly ül az arcomon..

Bízom kettőnkben. Hiszen szeretem.